Aggódó édesanya, 5703.

A szerkesztő üzenetei

Uj Idők, XLIV. évfolyam, Budapest, 1938 október 30, 44. sz., 671. oldal

Azt hisszük, nincs itt semmi tennivaló. Aggodalomra sincs ok. A fiú megbízható, becsületes gondolkozású, tanulmányait nem hanyagolja el. Azonfelül ismerik a családját, sőt jóbarátságban vannak a szüleivel. Ez is sokat jelent.

A kisleány nem titkolózik, mindent elmond az Édesanyjának, csupa bizalom és boldogság.

Nem lehet és nem is kell mást tenni, mint meghatottan és kicsit elnézően mosolyogni és imádkozni. Az ilyen gyerekszerelemből sokszor szövődött már boldog házasság. Persze az is lehet, hogy mielőtt komolyra fordulhatna a dolog, elmúlik a szerelem. Az sem baj.

Éppen azért, mert ma még nem lehet tudni, hogy hova fejlődik, jobb nem ráeszméltetni a kislányt, hogy miről van szó. Ha a jó Isten úgy akarja, hogy mindjobban megismerjék és megszeressék egymást, azt sem szigorú, sem szerető szülői szóval nem lehet megakadályozni. Ha pedig úgy van megírva a csillagokban, hogy a gyakori együttlétek egymás megúnásához vezessenek, abba is bele kell nyugodni.

Ne hagyják őket magukra, legalább is huzamosabb időre ne. Nem kell cerberusként a nyakukon ülni, mert akkor önkéntelenül azon kezdenek majd gondolkozni, hogyan játszhatnák ki a gardedámot, de azért ügyesen, tapintatosan, szinte észrevétlenül állandóan szemmel kell tartani őket. Esetleg csak úgy, hogy a többi szobába vezető ajtók nyitva legyenek és hogy ők soha, egy pillanatig se lehessenek biztosak affelől, hogy senki sem fogja zavarni őket.

Alkalom szüli a tolvajt. Láthatatlanul, őrangyalként kell vigyázni a lépteikre. Ismételjük: ennél többet nem tehetnek. És ha ennyit megtesznek, a többit nyugodtan rábízhatják a jó Istenre.