2014. december 2., kedd

Új élet felé. 5704.



A szerkesztő üzenetei

Uj Idők, XLIV. évfolyam, Budapest, 1938 október 30, 44. sz., 667. oldal

Nem tudjuk: miért fél attól, hogy levele után ráismernek Önre. Csak dícséretére válik a kérése. Komolyságra és lelkiismeretességre mutat, hogy előre elkészített terv alapján szeretne készülni az új életre.

Természetesen: tiszteletben tartjuk kívánságát és igyekszünk olyan módon felelni, hogy a feleletből ne következtethessen senki a kérdező személyére. Ez annál könnyebb, merd majdnem hetenkint kerül az Önéhez hasonló kérdés a szerkesztőség asztalára.

Előttünk fekszik a Katolikus Háziasszonyok Országos Szövetségének egyik kiadványa, abban egy beosztási táblázat, amely csaknem hajszálra illik az Önök körülményeihez, csak éppen valamivel kevesebb jövedelemmel számol. Ez sem baj, sőt előny. Igazítsa összes számadásait ehhez az alacsonyabb kulcshoz.

Ez kettő hasznára lesz: ha be tudja tartani az ott előírt mértéket, akkor szép kis összeget takaríthat meg.

Ha viszont túllépi a költségvetést, - sajnos majdnem bizonyos, hogy az első hónapokban túl fogja lépni - abból sem lesz katasztrófa, mert marad egy bizonyos fölösleg, amelyből pótolhatja a hiányt.

Szó van tehát havi 300 pengős jövedelemről, kétgyerekes fővárosi családról. Általános irányelvek: lakásra lehet fordítani a jövedelmek 30 - 50 %-át; élelmezésre a jövedelemnek 30 %-át; fűtésre és világításra a jövedelemnek 9 %-át; állandóan visszatérő kiadásokra - ilyen a közlekedés, iskolakönyvek, ujság, rádió, egyházi adó jótékonykodás, mosó-mosdószer, stb. - a jövedelemnek 5 %-át; végül megtakarításra amely minden rendes család életében nélkülözhetetlen, a jövedelemnek 2--3 %-át számítsuk, mint minimumot.

Ez havi beosztásban körülbelül így alakul: lakás évi 1000 pengő, tehát havi 83 pengő 34 fillér, fűtés, világítás, - egész évre egyenlően elosztva, úgy, hogy a nyári különbözetet félretesszük a téli többletre, - havi 22 pengő: élelem havi 100 pengő: ruházkodás havi 40 pengő; állandó kiadásokra havi 40 pengő; változó kiadásokra 10 pengő; megtakarításra havi 5 pengő.

Megjegyzéseink:

1. Önöknél, ha sikerül reálisan összehasonlított költségvetés szerint élniök: jelentékenyen több lesz a megtakarítás.

2. Lakásváltoztatásnál arra igyekezzenek, hogy a lakás közel legyen a családfő munkahelyéhez és az iskolákhoz, különben a drága közlekedés minden számítást fölborít.

3. Lehetőleg olyan helyre menjenek, ahol van a közelben vásárcsarnok. Ilyen vidéken az üzletek is olcsóbban árusítanak, mint olyan környéken ilyen hatalmas konkurrencia.

4. Olyan kis, modern - kétszoba hallos lakást igyekezzenek kapni, amelyben van árammérővel ellenőrzött melegvíz, de nincs légfűtés. Legtakarékosabb a a falfűtéses, vagy a kétaknás, hazai szénre berendezett kályha.

Személyzet fizetését táblázatunk nem veszi számításba. Ha nélkülözheti és havonta csak egyszer vesz valakit nagytakarításra, mosásra, sokat takarít meg. Ha azonban feltétlenül van szüksége segítségre, - telik a többletből, - akkor is jobban ajánljuk, hogy bejárónőt vegyen néhány órára, mint állandó mindeneslányt.

Emígy csak csak olcsóbb, kevésbé hasznavehető erőt kaphatna, aki viszont éppen úgy elfogyasztja a napi táplálékát, mint bármelyik más családtag. Amúgy tapasztalt, ügyes asszonyt fogadhat, aki délelőtt többet végez, mint a másik reggeltől estig és amellett nem kell "kosztoltatnia": elég, ha tízórait ad neki, hogy ne dolgozzék éhesen. Ez lehet leves kenyérrel, főzelékmaradék, zsíroskenyér, nyáron olcsóbb gyümölcs vagy egyéb ilyesmi.

A fizetésbe bele kell alkudni kéthetenkint egyszer a mosást: ilyenkor az asszony egész nap ottmarad a házban és természetesen teljes étkezést kap. Így sokkal kevesebbe kerül, mint a külön mosónő, aki Budapesten három-négy pengő napidíjat is elkér.

Ezekben, reméljük, sikerült megadnunk az általános irányelveket és egyben megnyugtatnunk: nemcsak megélni lehet Budapesten az Önök jövedelméből, de egészen kellemesen is lelhet élni.

Végül még csak azt írhatjuk ide: olyan beosztást, amelyet hasonló körülmények között mindenki használhat változtatás nélkül: nem lehet csinálni. Okos háziasszony egyéni és családi körülményei szerint változtat a költségvetésen: egyik tételre többet irányoz elő, másikra kevesebbet; fődolog, hogy lehetőleg a kereteken belül maradjon.

Örülünk, hogy szolgálatára lehettünk és kívánjuk, hogy minél előbb megszokja a fővárosi életet.




Aggódó édesanya, 5703.



A szerkesztő üzenetei

Uj Idők, XLIV. évfolyam, Budapest, 1938 október 30, 44. sz., 671. oldal


Azt hisszük, nincs itt semmi tennivaló. Aggodalomra sincs ok. A fiú megbízható, becsületes gondolkozású, tanulmányait nem hanyagolja el. Azonfelül ismerik a családját, sőt jóbarátságban vannak a szüleivel. Ez is sokat jelent.


A kisleány nem titkolózik, mindent elmond az Édesanyjának, csupa bizalom és boldogság.

Nem lehet és nem is kell mást tenni, mint meghatottan és kicsit elnézően mosolyogni és imádkozni. Az ilyen gyerekszerelemből sokszor szövődött már boldog házasság. Persze az is lehet, hogy mielőtt komolyra fordulhatna a dolog, elmúlik a szerelem. Az sem baj.

Éppen azért, mert ma még nem lehet tudni, hogy hova fejlődik, jobb nem ráeszméltetni a kislányt, hogy miről van szó. Ha a jó Isten úgy akarja, hogy mindjobban megismerjék és megszeressék egymást, azt sem szigorú, sem szerető szülői szóval nem lehet megakadályozni. Ha pedig úgy van megírva a csillagokban, hogy a gyakori együttlétek egymás megúnásához vezessenek, abba is bele kell nyugodni.

Ne hagyják őket magukra, legalább is huzamosabb időre ne. Nem kell cerberusként a nyakukon ülni, mert akkor önkéntelenül azon kezdenek majd gondolkozni, hogyan játszhatnák ki a gardedámot, de azért ügyesen, tapintatosan, szinte észrevétlenül állandóan szemmel kell tartani őket. Esetleg csak úgy, hogy a többi szobába vezető ajtók nyitva legyenek és hogy ők soha, egy pillanatig se lehessenek biztosak affelől, hogy senki sem fogja zavarni őket.

Alkalom szüli a tolvajt. Láthatatlanul, őrangyalként kell vigyázni a lépteikre. Ismételjük: ennél többet nem tehetnek. És ha ennyit megtesznek, a többit nyugodtan rábízhatják a jó Istenre.





2014. december 1., hétfő

Csak még egyszer. 5632.

A szerkesztő üzenetei

Uj Idők, XLIV. évfolyam, Budapest, 1938 október 30, 44. sz., 667-668. oldal

Szomorú levél ez. Olyan házasság képe alakul ki belőle, amely megcsúfolása az Isten szíve szerint való házasság szentségének. Világos, hogy az ura, aki már-már az anyagi romlás szélén állt, a hozományáért akarta mindenáron feleségül venni - és nagyon tartunk tőle: pénzbeli ígéretekkel vette rá az ön barátnőjét, hogy szerezze meg neki a vagyonos menyasszonyt. Ön elhitte, hogy barátnőjének igaza van, amikor így beszél: "Melyik lány utasítana vissza egy férjjelöltet, akinek háromezer pengő jövedelme van, akár szereti, akár nem! Ha nem szereted, legföljebb majd elválsz tőle és akkor még mindig férjhezmehetsz egy kétszázpengős kishivatalnokhoz."

Látszatra okos, alapjában esztelen és erkölcstelen beszéd ez. Nincs az a pénz a világon, amennyiért egy leánynak "érdemes" volna férjhezmennie valakihez, akit nem szeret. Legdrágább kincsét: szabadságát adja el és semmit sem kap cserébe érte. A jómódot megszokja, megúnja; és üresen maradt szíve vagy boldogtalanná teszi egész életére, vagy olyan utakra viszi, amelynek szintén megbánás a vége.

Az Ön esetében is keserű aratást hozott a rossz vetés, de más módon. Abban bűnhődött, amiben vétkezett: pénzéért lett valakinek a felesége, holott annak semmije sem volt és éppen ő áhítozott az Ön szerény vagyonkájára. Ki is fosztotta szerencsésen mindenéből és most - mis sem természetesebb - rosszul bánik Önnel.

Igaz, - írja - hogy néha-néha szerelemmel közeledik Önhöz és ilyenkor mindent meg tud neki bocsátani. Erre azonban ne legyen büszke: ennek is megvan a maga oka, amelyet nem akarunk itt részletezni.

Önző, haszonleső, szívtelen, nem őszinte ember az ura, ha minden szóról-szóra igaz, amit róla írt. Menekülnie kell a vele való összeköttetésből, amely az Egyház felfogása szerint nem házasság Isten előtt; és nem házasság az emberi erkölcs szerint sem.

Álbüszkeségből ne maradjon az ura mellett, mert egy szép napon, meglepetésre ébredhet. Önnek már semmije sincsen. Az olyan hízelgő, ravasz és alighanem jó megjelenésű ember, amilyen az ura mindig talál tapasztalatlan, hiszékeny leányt, aki belebolondul.

"Az ember hő kebellel hiába eseng szerelem után; az ördög jégkebellel alig tud szabadulni jókor" - Mondja Madách.

Ura előbb-utóbb megint akad majd pénzes áldozatra és akkor ő lesz az, aki felszólítja Önt, hogy távozzék a házából. Nem Ön az első felesége, nem Ön lesz az utolsó. Ezt az igazi, nagy megalázást meg kell előznie. Takarékoskodjék még jobban, verje fogához a garast és így összeszedett tanuljon valamit. Meglevő alapismereteivel nem lesz nehéz elvégeznie az egyéves kereskedelmi tanfolyamot. Ugyanezen idő alatt a gép- és gyorsírásban is tegyen szert alapos gyakorlatra. Most lehet állást kapni.

Ha aztán önálló, kereső nő lett: akkor szerezze vissza szabadságát. El fogja felejteni ezt a a házasságot, mint egy rossz álmot.

- Vígasztalásul csak azt írjuk még ide: semmi sem történik velünk hiába. Ez a néhány szerencsétlen esztendő többet ért Önnek élettapasztalat és emberismeret dolgában, mint amennyit rendes körülmények között ugyanannyi évtized ért volna.

Meg tudja majd becsülni a munkát, a dolgozó embert; megismeri a léha szájhőst; meg tudja különböztetni az őszinteséget a hazugságtól. Nagy árat fizetett mindezért: igaz. De jöhet még egy nap - adja Isten, hogy eljöjjön - amikor azt fogja sóhajtani: "Megérte".

Addig: bátorság és türelem. - A kiadóhivatal kívánsága szerint jár el.

Változatlan barátsággal szorítjuk meg a kezét.