Élet és elektromosság

Írta: Feliczián Vilmos

Megjelent: Uj Idők, XLV. évfolyam, 1939 Húsvét, 15. szám, 572-573 oldal

Mindenki, akit egy kevéssé érdekel a mikroszkópikus lények világa, hallott egyet-mást a amőbáról. Ez a parányi élőlény a népszerű élettani előadások, a nagyközönség számára írt tudományos cikkek és könyvek kedveltje, szinte azt mondhatnók: primadonnája. Előfordul például pocsolyavizekben, megkereshetjük (ha van hozzá türelmünk) a porban, sárban, erdei talajban, kerti földben, egyszóval mindazokon a helyeken, ahol az ember általában nem szokott kotorászni.

De a tudósnak az a fajtája, akiket a jóhangzású "mikrobiológus" elnevezéssel szoktak illetni szakkörökben, különös kiváncsisággal ezeket a nem éppen ragyogó tisztaságú helyeket kutatja át és pompás szerszámával, a gór csővel egykettőre nyakon csípi a mit sem sejtő amőbákat.

A mikrobiológus számára ez az alaktalan cseppecske körülbelül olyan szerepet tölt be, mint a szervezet titkait kutató "fiziológus" számára a kisérleti nyúl. Bizony, laikus ember el se hinné, hogy a pocsolyából kivadászott, tűhegynél kisebb amőba sok tekintetben mennyire közelebb hozta a tudományt a legnagyobb titoknak az eleven Életnek a megismeréséhez!

Nemrég egy tudós nagy ügyességgel és még nagyobb türelemmel a górcsöve alatt két finom fémszálat érintett egy ilyen amőba testéhez; a fémszálakat ezután megfelelő vezeték közvetítésével egy rendkívül érzékeny műszerrel kötötte össze, amely igen csekély elektromos áramok kimutatására alkalmas. A tudós kiváncsi volt, mit tapasztal.

Az érzékeny műszer mutatója kilendült és 15 ezredvoltos elektromos feszültséget jelzett. Hogy ez milyen csekély valami, azt elgondolhatjuk, ha eszünkbe jut, hogy a világítási hálózatban 110 voltos áram kering! Vagy a zseblámpa feszültsége 4 voltos. Nehéz is hamarjában elképzelni az arányokat; csak azt tudjuk, hogy az amőba elektromossága egyszerűen eltörpül, elhanyagolhatóan csekéllyé válik ezek mellett!

De mégsem hanyagolható el, mert ez a 15-ezred volt az Életet jelenti! Ha ugyanis az amőba nem él, akkor a műszer ezt az alig jelezhető elektromos feszültséget sem mutatja már. Itt tehát van valami! Mitöbb, ha az amőbát izgatószerrel élénkítjük, akkor az elektromos feszültsége emelkedik! Ha elkábítjuk, akkor viszont csökken az elektromossága.

Persze, a dolgot meg is lehet fordítani: ha mesterséges elektromosságot vezetünk az amőbába, mindjárt sokkal élénkebben  mozog. Gyorsan változtatja az alakját, állábakat, lebenyeket nyújtogat ki magából, meg visszahúzza őket, aztán másutt nyújt megint kis nyúlványokat, odatapad valamihez, aztán odahúzza magát. Szóval tevékenykedik, dolgozik a maga módján. De meg lehet azt is csinálni, hogy ellentétes irányú árammal az amőba saját elektromosságát gyengítjük. Ekkor az életműködések meglassúdnak, az amőba még lustábbá válik, mint rendesen. Ha pedig nullára szorítjuk alá az élőlény "elektromos töltését", akkor az élet kialszik benne. Sőt az előbb még eleven cseppecske szétesik még apróbb részecskékre és teljesen eloszlik az őt körülvevő folyadékban. Nirvána... Semmi... Volt, nincs...

Ha idejében megkönyörülünk a halálraítélt picike élőlényen és hamar megfordítjuk az áram irányát, mielőtt még teste szétoszlanék, akkor újra visszatér az élet és a megmentett amőba épen úgy él tovább, mint a testvérei. Nyujtogatja állábacskáit, bekebelezi a körülötte hemzsegő baktériumokat, csúszik-mászik, kapaszkodik és egészen jól érzi magát.

Ez a kisérlet azt mutatja, hogy az amőba életét és halálát dönti el az az elhanyagolhatóan csekélynek gondolt elektromos feszültség! Azóta már kitűnt, hogy nem csak az amőbával áll így a dolog, hanem más apró élőlénnyel is. Sőt a magasabbrendű állatok egyes parányi sejtjei is bizonyos elektromos töltéssel rendelkeznek és ha az állat fiatal, élénk, akkor sejtjeinek elektromossága nagyobb, mintha fáradt, kimerült, vagy öreg és halad az elmúlás felé.

Élet és halál mesgyéjén tehát ott van az elektromosság! Velejár, karöltve az élettel; nem azonos vele, mint ahogyan a gondolat, érzelem, vagy az akarat sem azonos a lélekkel, de benne van, vele együtt jár mindig.

Többet azután nem tudunk...